Végy egy testvértelepülést, lehetőleg Zombát.

Adj hozzá lelkes csoportokat: fúvószenekart, néptáncosokat (A hangulat kedvéért ajánlom az OFZE-t és a zombai hagyományőrzőket)
Miután összekeverted őket hagyd állni három napig. Fűszerezd meg napsütéssel, közös estékkel és más összekovácsoló programokkal.

Ez a kezdés stílusos, hiszen meghívásunk Zombára egy Bogrács Fesztiválra szólt. A község parkjában szombaton rotyogtak a finom étkek a kisebb-nagyobb bográcsokban. Megkötés nem volt, hogy konkrétan milyen ételt kell főzni, csak bográcsban készüljön. De addig is sok minden történt…

A megérkezés estéjén fogadáson vettünk részt, ahol Brahms V. Magyar táncára “sajátítottunk” el koreográfiát. (Ennek még sokáig voltak kihatásai.)

Másnap – a fesztivál reggelén – zenés ébresztővel jeleztük, hogy mi már készen vagyunk, és állunk elébe az össznépi mókának. Felébresztettünk mindenkit, aki a hatósugarunkba esett, biztatva arra, hogy menjen ki a parkba és tegye fel bográcsát, készüljön az ebédre. Mi is így tettünk az indulózás után. De, mint minden valamit magára adó séfnek, úgy a zenekarunk főszakácsainak (Lacibának és Lajosbának) is kell egyenruha. Nem volt! Egészen addig, míg kicsiny csapatunk nem ajándékozta meg őket egyen köténnyel. Ez nem egyszerű célzás volt arra, hogy finomat szeretnénk enni, hanem egy konkrét utasítás…

A főétel ezzel részünkről le is volt tudva. No, de köret? Savanyúságot és krumplit kaptunk egy öreg OFZE-s fiatal szüleitől felajánlásra (köszönet a Tóth családnak.), de nem volt minden konyhakész. Ennek kiküszöbölésére szerveztük meg az Első Burgonyahámozó Versenyt, amin zenekarunk összes tagja részt vett több-kevesebb sikerrel. A díjazás egy-egy szerény ajándék volt a dobogós és utolsó hangszercsoportoknak, és nem maradhatott el természetesen az oklevél sem. Ennek rangja vitathatatlan. Hitelesítette Zomba polgármestere, és a rendezvény fővédnöke egy mesterszakács.
(Eredmények: I. hely: Fuvola, II. hely: Bariton, III. hely: Klarinét, IV. Tuba…utolsó: Ütők) Mindezek után a legtöbbet akkor segítettük, mikor a lehető legtávolabb voltunk a tűztől.

A harsona sor (Lászlóffy Arnold és Kárpáti Attila) megmutatta, hogy az alföldi legény is megüli a “villanybikát”, és zenekarunk idősebb tagjai ( Kiss Tamás , Kovács Péter , Melega Krisztián és jómagam Kálmán László) pedig azt, hogy nem félünk a tűztől sem. (E két eseményről rövid videó összeállítás is látható lentebb). Eközben elkészült a sertéspörkölt. Lakmározás és ejtőzés után felkészültünk a kora esti hangversenyre, amin meghívónk, a Zombai Hagyományőrző Egyesület is közreműködött. A kedélyt és a hangulatot a nyári zápor volt hivatott lehűteni.

Szerencsére nem volt már sok hátra abban az időszakban a programból csak a tánc, amit tanultunk. Ropták a helyi és környékbeli néptáncosok, Zomba németországi testvérvárosa Quarrendorf küldöttei, és közülünk egy páran. A produkció sikerességét jelezte, hogy a vastaps ismétlést követelt. Ez nem mindenki számára volt felhőtlen. És innentől vette át a főszerepet Margó…

A lelkesedésével csak a lába vette fel a versenyt, és meg is nyerte. Történt ugyanis, hogy egy kis gödörbe lépett és már hallatszott is a reccsenés. Ilyenkor avatkozott közbe az ügyeletes állatorvosunk Dr. Muntyán – Őt Lengyelországban sem hagytunk békén – aki beszállította a szekszárdi kórházba a féllábú táncost. A rákövetkező időben nem tudta rendeltetés szerűen használni lábát a tűzről pattant trombitás Díva. Mi srácok a tenyerünkön hordoztuk ezt követően, a mondás szó szerinti értelmében. Váltottuk egymást, szinte versengtünk, ki az a szerencsés páros, aki körbeviheti.

Még most is biceg Margó, és felmerült benne, hogy kihagyja a Damaszkusz – Nagyszénás futóversenyt.
Bízom benne, hogy érthetően tálaltam ezt a “laktató” hétvégét. Desszertként fogadja a képes és videós beszámolót! Fogyassza egészséggel!