Egy zenész életében nincs olyan nap, hogy ne kerülne a kezébe hangszere. Mi amatőrök vagyunk, de tulajdonképpen ez ránk is igaz. Pénteken nem volt sem koncert, sem próba, de ellátogattunk egy hangszerbemutatóra a Flesh Károly Művelődési Központba. Kipróbáltuk az “áhított csövet”, megpengettük a húrokat, püföltuk a dobokat és szegény magyar amatőr zenészekként csak kisebb dolgokat vásároltunk. Szívünket fájlalva, de elhagytuk a kiállítás helyszínét, majd Don Quijote modern, Kis-alföldi óriásai közt Magyarországot is, és megérkeztünk Ausztriába.
Fasírtevés a Práter mellett
Célunkhoz érve első dolgunk volt egy nyugalmas helyet keresni, ahol a vendéglátóink által csomagolt elemózsiát elfogyaszthattuk. A reggeli nem volt olyan rég, azonban tudtuk, hogy a vacsora még odébb van, ezért mindenki gyűrte magába a kovászos uborkát és a fasírtokat. És hol esne mindez a legjobban? Természetesen a Práter mellett, az óriáskerék tövében.
Ebéd után busszal bementünk a belvárosba és kezdődött a séta. Az idő arra kevés volt, hogy „normálisan” szétnézzünk, csak utcai sétára futotta, ahol utcazenészekkel és színészekkel találkoztunk.
Egyetlen épület melyet tüzetesebben is megnéztünk (a Mozart csokit árusító hely illetve a kávézók és az illemhely kivételével) a Szent István Székesegyház /Stephansdom volt. Szaporíthatom a sorokat, de nincs sok értelme. Leírni úgysem tudom mit láttunk, szóval maradnak a képek.
Építkezni, azt tudtak... (klikk a képre a galériáért)
A dóm és környékének hangulatát megadta az is, hogy az épület tövében lovaskocsik, fiákerek sorakoztak és tömérdek turista keringett a tereken. A képet viszont rontotta, hogy a székesegyház épületében az ajándékokat, azaz képeslapokat, kegyeleti tárgyakat a „Dom Shop”-ban lehetett megvásárolni. No, de ízlések és pofonok…
Hé, bohóc…!
Sétánkat folytatva ismét utcai művészekkel találkoztunk, és a bohócnak öltözött pantomimes meg is „találta” a mi mókamesterünket Breznyik Zsoltot és – szakmájából kifolyólag – némán ugyan, de elkezdte „kóstolgatni” külső jegyei (értsd: termete) miatt szopránszaxofonosunk. A bohóc lehet, hogy euróra hajtott, de majdnem pofont kapott… Azaz dehogy is kapott volna pofont, hiszen Zsolti is felvette a kesztyűt és a fehér arcú fellépő előtt hátrafelé futott, azzal a technikával, amit ezen eset előtt fél órával egy bécsi sportolótól ellestünk a Práter tövében. Állíthatom, jobban röhögtek rajta az emberek, mint a bohócon! 🙂
A bohócalázó Breznyik
A jó hangulat továbbra is megmaradt: épületek, szökőkutak, nevetés, mindez kávéval fagyival és a nagyoknak egy kis sörrel kiegészítve. Aki eddig még nem vett ajándékot az otthoniaknak, az megtehette a busz érkezéséig. Persze a közelben egy Mozart csokikat forgalmazó bolt volt, úgyhogy feltankoltunk édességből rendesen. (Ennek később még egy poén erejéig lesz jelentősége!) Itt kell megemlítenem azt is, hogy volt, aki inkább a gyomrára és nem szeretteire gondolt, és döntése alapján inkább megkóstolta a bécsi wurst-ot, azaz a kolbászt. Még szerencse, hogy a sütöde a csokis előtt volt, úgy 3 méterre.
A kirándulás után egy gyors fürdésre, átöltözésre mentünk vissza csak a Gazdász Hotelbe, mert már vártak minket a MOFÉM zenekar tagjai egy kis gulyással. Tudtuk, hogy forró, de csak ettük, így gyöngyöző homlokkal, esetemben égett nyelvvel zártam a fogadást.
Forró gulyásra Tankcsapda
Kedves Olvasó! Hiheted, hogy ezen a ponton elérkezett a történet a végéhez, miszerint egy tartalmas napon után jólesően borultunk az ágyba. Ez persze igaz is, csak előtte a mosoni zenészek közreműködésének köszönhetően mi nagyobbak Tankcsapda koncertre látogattunk. Tipikus rock koncert volt. A számok szövegét kiabálták a jelenlévők, mindezt némi pogoval fűszerezve. (Mindeközben pedig Galyas Gábor szaxofonosunk hálát rebegett az Úrnak a Kühne-pálya közepén, hogy az megteremtette az elektromos gitárt)
Miután visszaérkeztünk a szállásra, még egy kicsit kiültünk a többiek közé a lépcsőre beszélgetni, de már akkor mindenki érzete, hogy egy hosszú napon vagyunk túl. Fel is mentünk aludni, mert tudtuk, hogy reggel indulás és vár ránk a Balaton, az igazi Riviéra…