Hosszas várakozás után megírtam a második napot. Ez egy igazi turné nap. Bunkerben keltünk, bunkerbe feküdtünk, a buszban izzadtunk kis egyenruháinkban. Mindezt megtörtük egy rövidke városnézéssel, mely közben és magyar szavak és langosch adtak nekünk erőt a további napokhoz. Valamint az az információ sem elhanyagolható, hogy hivatalosan is megkezdődött a fesztivál.
Előre felhívom a figyelmetek OFZE-sok, hogy semmiféle kommentet nem fogadok el, sőt moderálom is, azokat, melyek azt firtatják, hogy már ideje volt ennek a posztnak megjelennie. Energiátok fordítsátok a két galéria megtekintésére! 🙂
A föld alól a felhők közé. Klikk a képre! (Fotók: Melega Krisztián)
Mentegetőztem, de nem is olyan egyszerű megírni egy ilyen posztot. Nem ám, hiszen annyi minden történik az emberrel, hogy nehezen idézi fel, hogy melyik nap mi is volt, azaz mikor veszett el a zuhanyzó kulcs, vagy mikortól kezdett el a zenekar tolatóradarként énekelni sofőreink nagy örömére. A hitelesség megőrzésére azonban egy klasszikus mód van, mégpedig a fényképek visszanézése (van egy másik is, de az sosem célravezető: mégpedig, hogy együtt leülünk és összegezzük mi történt velünk. Három és fél mondat után már Szigligetről vagy Rétyről sztorizunk, esetleg a lengyelországi színpadról lezuhanást emlegetjük vagy egyéb nem publikus velünk megesett dolgokat.)
Lapozzunk bele az albumba!
Vegyük sorra a képeket. Az egyszerűség kedvéért a két galériát most összemosom, de ha e bejegyzés után sem tiszta a kép, akkor lehet, hogy “nem az ön készülékében van a hiba”, hanem nem jött be a képnézegetős módszer és nem maradt meg a nap…
Az első pár kockán azt láthatod, hogy az “ojjektumot” csak akkor használtuk, ha muszáj volt. Szabadidőnket a lépcsőn ülve beszélgetéssel és sörözgetéssel töltöttük. Így futottunk össze egy idősödő hölggyel is, akinek a férje festő volt és nem tudta féken tartani a kezét, emiatt kellet kitelepülniuk Svájcba. Nemhiába, a politikai rendszerek nem hittek a művészi szabadságban…
Buszra pattanva mentünk el városnézésre Solothurnba (Klikkelj a városnévre, mert akkor tehetsz te is egy belvárosi sétát!). Ki franciául és németül, ki olaszul vagy angolul, ki pedig a Bibliából ismert bábeli nyelv valamelyikén hadobált. S, ha már a Szent Könyvél tartunk, akkor megjegyzem, hogy a városkapuban található templomot mindenki bejárta, azonban Vica, Krisztián valamint jómagam derítettük csak fel az épület körül lófráló kulcsos embert, aki pár frankért beengedett minket a toronyba. (OHBK-sként meg kell említenem, hogy ez egy rögtönzött Tornyok napja volt.)
A sokoldalú Mónika
Az ebéd ideje elérkezett már ekkorra. Az előzetes programban olvastuk, hogy erre a napra esik az általunk kicsit furcsállott lángos-ebéd. No, ez az értetlenkedés hamar megszűnt és az egyik legkiemelendőbb dolog is megesett velünk. Az, hogy megismerkedtünk Monika Sherrerrel -szakmai szleng szerint Frau Langosch-sal – aki a svájci utunk hátralévő részében komoly segítségünk volt. Csapatpszichológus, idegenvezető és tolmács is volt egy személyben, no meg a svájciak hóbortjait ismerő vendéglátós. A lángosáról annyit, hogy picit kisebb, mint a piacunkon kapható, de az avatatlan szemnek a különbség nem tűnik fel. Az ottani alapanyagokból igazán kiváló lángost készít. Ennek bizonyítéka, hogy én sem egyet ettem.
Régi mondás szerint: Már nem közönség, még nem zenész az ütős. Nagy Blanka képeiért kattints a dobra!
A segítségét is meg kell említenem, mégpedig Gyulabát. Linda meglepetten tapasztalta még mielőtt megláttuk volna a kis lángosos standot, hogy “egy ofze pólós férfi integetett neki”. Persze én megnyugtattam, hogy ez teljesen lehetetlen. Mert már miért is lehetne ez. Agyrém!! Napszúrás!! Mondanom sem kell, minden válogatott humoros piszkálásom visszakaptam, miután a Fürdővárosok Fesztiválja emblémájával ellátott pólós, magyarul beszélő, integetős sörcsapolós emberrel kezet fogtam.
Az ebédet követően a nap első fellépése egy idősek otthonában volt, ahol árnyas fa tövében térzenéztünk. A meleggel nem is volt baj, hanem meglepetésünkre erdélyi feeling köszönt vissza, mégpedig az, hogy hangszereinktől nem is oly távol tehéncsorda éldegél. Igazából nem zavartak minket, hisz a legnagyobb magyar falu gyermekeiként nem riadunk meg a testes levegőtől, de a legyek már inkább idegesítettek minket. (Erre is visszatérek majd. Apropó! Kontra Tibi, te jössz egy kávéval!!)
A térzene jól esett szerintem mindenkinek és szakmailag is fontos volt, hiszen ezzel be is fújtunk az esti koncertre és a megnyitóra, melyeket már a fesztiválsátorban tartottak. A sátor mennyezete települések zászlajaival volt díszítve. Nekem ez a megoldás tetszett, mert ezáltal színessé is vált az amúgy unalmas sátor és kicsit közvetlenebb is lett. Szerintem.
A koncertünket követően együtt vonultunk be a helyi zenekarral és játszottuk el a karmesterüknek írt indulót az Urs Bachofer-t. Az este folyamán már ízelítőt kaptunk a fesztivál hangulatból, és ki-ki a maga módján kapcsolatba is lépett a helyi erőkkel. A kisebbek a pályán a nagyobbak pedig a sátorban elegyedtek beszélgetésbe a korosztályban hozzájuk közelállókkal. Érdekesség volt, hogy itt is találkoztunk magyarokkal (kondorosiakkal) és a koncert végén adtak nekünk frankot, hogy vegyünk magunknak egy kis hűsítőt…
Hozzátartozik az estéhez, hogy kis zavartság volt a fejünkben. Kommunikációs gondok miatt a programok nem álltak össze bennünk és sok apróságot nem is tudtunk. (Itt nem a nyelvi korlátokra gondolok.) Ennek példája, hogy a másnapi reggeliről is jól elkéstünk. A svájciak a pontosságukról híresek, úgyhogy ezt zokon is vették. De mi más időpontot tudtunk, mint a sofőrök. Gondolatot pedig (még) nem tudunk olvasni.
A svájci turné leírását és a képes beszámolók sorát pedig hamarosan folytatjuk, mert a nyári szünetüket tötő Jeszenszky lányok írják. No suli, no para és rengeteg szabadidő 🙂