Találtunk egy írást az Öregről, azaz Laci bácsiról. Az oroshazainfo.eu közölt interjút a januárban nyugdíjba vonult karnagyunkkal. Ebben szóba kerülnek a nyugdíjas évek, a hobbi és a család, de természetesen a fő téma a zene és a zenekar.

K. Tóth Lászlóról, akit sokan csak „Öregként” vagy Laci bácsiként ismernek, nagyon sok tiszteletreméltó tulajdonság, s tett jut eszembe. Ha csak a legfontosabbat említem, az Orosházi Fúvószenekart, mindenki tudja, hogy mire gondolok: rengeteg sikerre, kemény munkára és sok tehetséges gyerekre. Emellett kiváló tanár, és – amiről ritkán ejtenek szót ­- remek férj, büszke apa és nagypapa. Januárban átadta utódjának a zenekart, így most, mint nyugdíjassal beszélgettem.

Önt mindenki karnagyként emlegeti, ezt a címet le lehet adni a zenekarral együtt, vagy ez Öné marad örökre?

– Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet letenni, és igazából nem is szeretném, hisz a sok év karnagyi munka után karnagy maradok mindenki szemében, míg élek.

2004-ben vonult nyugdíjba mint zenetanár, és idén januártól letette a karnagyi pálcát. Érzett, vagy érez valamiféle űrt az életében?

– Amikor 2004-ben abbahagytam a tanítást, ott maradt nekem a zenekar, ami pótolt mindent, hisz sok munkám és energiám volt benne. Idén, ahogy letettem a karnagyi pálcát – ami tudatos volt, hiszen az egészségem már nem bírta – az űrt pótolta a sok emlék, a legszebb pillanatokat megörökítő DVD-k és a zenekari CD-k hallgatása. A zenét nem lehet kitörölni az életemből, és nem is akarom, hisz az életem része marad mindörökre. Nagyon szeretek zenét hallgatni, illetve van egy magán kottagyűjteményem, amit rendezgetek, hisz rengeteg anyagom gyűlt össze az évek alatt.

A zenén kívül van-e más szenvedély, hobbi az életében, ami kitölti a napjait?

– Az eredeti szakmám elektroműszerész, és ezért nem véletlen, hogy az egyik legkedvesebb időtöltésem a régi rádiók szétszerelése, megjavítása. Ezen kívül a napjaim ugyanúgy telnek, mint a legtöbb nyugdíjasé.
Családi házban lakom, ezért itt van nekem a kert, amit rendben tartok, és a fák, amiket gondozok. Árkot kotrok, és elvégzem a ház körüli munkákat. Ha jó idő lesz, terveim szerint kifestem a házat belülről. És ami a legfontosabb: a feleségemmel élvezem a nyugdíjas itthoni életet.

55 év zenekari tagság, 30 év karnagyi szerep. A hosszú évek alatt tudott egyensúlyt teremteni a család és a munka között?

– A zenekar a legtöbb időmet elvette, hisz utazások, fellépések voltak egész évben. Nálunk nem volt olyan, hogy családi ünnep, mert ünnepekkor is felléptünk a zenekarral. Szerencsére ezt a családom megértette, és tiszteletben tartotta. Mikor fúvós felvonulások voltak, a feleségem mindig jött utánunk a városba a gyerekekkel. Idén volt először, hogy a március 15-i ünnepi műsort a fotelben ülve nyugodtan meg tudtam nézni a televízióban.

Nyugdíjas, örökös, tiszteletbeli karmesterként milyen a kapcsolata a fúvószenekarral?

– Ha tudok, mindig elmegyek a fellépésükre, meghallgatom őket. Mindig nagy öröm számomra, ha odajönnek hozzám a zenekari tagok beszélgetni. Úgy adtam át a zenekart, hogy ha bármiben tudok segíteni, akár az új karnagynak, akár az ott ülő fiataloknak, bármikor jöhetnek hozzám, felkereshetnek, hisz én örömmel segítek nekik, amiben csak tudok. A már említett kottagyűjteményem is rendelkezésükre áll, ha valamilyen kottára van szükségük, csak egy szavukba kerül. Túlságosan nem akarok belefolyni, beleszólni a zenekar életébe, hisz ott egy új, fiatal karnagy, aki saját elképzelése szerint vezeti a zenekart. Ha segítség kell, én mindig ott leszek a háttérben. De el kell fogadni, hogy jön egy új nemzedék, egy új, fiatalabb karnagy, és nekem át kell adni a staféta botot, vagyis jelen esetben a karnagyi pálcát.

Három unokája és egyik fia is ott ül a zenekarban. A fellépések során Ön mint karnagy, vagy mint hozzátartozó nézi/hallgatja az előadást?

– Elsősorban karnagyként nézem a zenekari fellépést, és csak másodsorban tudok ott lenni mint apa vagy nagypapa. Ennyi év után természetes, hogy szakmai szemmel hallgatom, figyelem őket.

Ha a zenekarról beszél, mindig nagy büszkeség hallatszódik a hangján. Melyek azok a dolgok, amikre leginkább büszke?

– Elsősorban a zenekarral elért sikerekre és eredményekre. Ezen kívül a sok száz tehetséges gyermekre, akik átmentek a kezem között. Mint megtudtam, ez az Orosházi Fúvószenekar az ország harmadik legidősebb zenekara, és fúvós karnagyként egyedüli vagyok az országban, aki 30 éves karmesteri múltat tudhat magáénak. Ez idő alatt rengeteg helyen jártunk, nemcsak az országban, hanem külföldön is, és olyan emberekkel találkoztunk, zenéltünk, akikre méltón büszke lehet a zenekar és jó magam is. Ilyen például Göncz Árpád, Szabó Gyula, Bitskei Tibor, Vikidál Gyula, Koncz Gábor és még sokan mások.

Az Orosházi Fúvószenekar Laci bácsi életének és munkájának legfontosabb részét képezte. Szívvel-lélekkel dolgozott azért, amiről ma is beszélünk: egy fúvószenekarról, ami nemcsak itt Magyarországon, hanem külföldön is ismertséget szerzett. És ami a legfontosabb: nemcsak karnagyként állt a zenekar élén, hanem ha kellett, akkor „pót apaként” is, tisztességre, emberi tartásra nevelve a gyerekeket. Életének és ennek a riportnak összegzése az, amit Laci bácsi önmagáról mondott: „Van miért lennem, mert olyat teremtettem”.

Kívánok Laci bácsinak jó egészséget, és még sok örömteli pillanatot az életben!

– Jankó Tímea –