Már több mint egy hónapja túl vagyunk a XXIII. Szilveszteri hangversenyen, de a rengeteg teendő és feladat közepette csak most jutott idő, hogy ide is kerüljön pár sor.

Rendhagyó volt ez a hangverseny, hiszen ritkán fordul elő, hogy egy zenekar karnagyát búcsúztatja. Pláne, hogy Laci bácsi – akit magunk között csak Öregnek hívunk – az elmúlt évtizedekben emblematikus alakjává vált a zenekarnak. Elég ha csak abba belegondolunk, hogy 55 évvel ezelőtt lett tagja az akkori tűzoltózenekarnak és 30 éve a tagok közfelkiáltással karnagyuknak választották és azóta családja mellett minden erejét és energiáját a zenére fordította.

Ezért a közel 3 órás hangverseny alatt a rengeteg zenés-énekes-táncos produkció között sokan köszöntötték és méltatták.

A koncertre egyébként ugyanúgy készültünk, mint eddig bármikor. Szeptemberben megkaptuk az első kottákat, amiket Lacibá folyton cserélt, variált, átírt, áthangszerelt, attól függően, mennyire szólt jól vagy rosszul. Ahogy közeledett a december, az énekesek és a táncosok is bekapcsolódtak a munkába és a végére összeállt a végleges műsor. A főpróbára megérkeztek zombai táncos barátaink is, így minden készen állt.

Már a nyitány után jött az ünneplés: Csizmadia Ibolya, Orosháza alpolgármestere és Szűcs Sándor, Zomba polgármestere méltatta, majd köszöntötte Lacibát. (A zombaiaktól a zenekar kapott egy hatalmas kosarat, tele nassolni valóval és finom zombai borral. Jelentjük, mindkettő fogyóban van 🙂 )

A köszöntések sorát  a szakma részéről egy illusztris vendég, Dohos László ezredes, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke  folytatta. Tőle a szót Krcsméri János, a totkomlósi fúvósok vezetője, Lacibá egykori kollégája vette át. De köszöntött az orosházi művészeti iskola képviselője, Horvátné Kriczki Zita, és mosonmagyaróvári fúvós barátaink karnagya, Farkas Mihály is.

Tiszteletbeli tűzoltó

Jó pár éve otthonunk a művház, így egyértelmű volt, hogy a Petőfi Művelődési Központ igazgatója, Pusztai Lajos is mond néhány mókás gondolatot az Öregről. Lacibá a Táncsics gimiben végzett, így nem maradhatott el az egykori almamater ajándéka sem, amit dr. Blahó János igazgató adott át.

Mint feljebb is írtam, Lacibá tűzoltó zenekarosként kezdett zenélni, a zenekar kapcsolata a tűzoltókkal azóta is kiváló, sőt annál több is, baráti. (Ha egy OFZE-s tűzoltóautót lát, azonnal felmegy benne az adrenalinszint, hisz a vér nem válik vízzé). Az orosházi tűzoltók nevében Lászik Gábor őrnagy – aki annak idején Tótkomlóson maga is zenélt klarinéton – egy névre szóló hímzett tűzoltó pólót adott át, és az állomány nevében tiszteletbeli tűzoltóvá fogadta Lacibát. Itt szakadt el először a cérna az Öregnél és hiába takargatta, mi a színpadról láttuk, hogy kicsordultak a könnyek a szeméből.

Szólisták és táncosok

De hogy ne csak a köszöntésekkel foglalkozzunk. Ahogy az már évtizedek óta szokás, a hangversenyen a fúvószenekari művek mellett a tánc és az ének is szerepet kapott. A Zombai Hagyományőrző Egyesület tagjai két darabban is közreműködtek (Hejre Kati, Kék Duna keringő). És nagy örömünkre bemutatkozott nálunk is a nemrég alakult orosházi Harangos Néptánceggyüttes, akik a Kalocsai csárdásokra ropták.

És jöttek a szólisták is. Éliás Tímea a Titanic című film betétdalát, a My heart will go on című szerzeményt énekelte. Ifj. K. Tóth László a Frank Sinatra által sikerre vitt Strangers in the Night-al szórakoztatott. Melega Krisztián (ezen írás szerzője) ezúttal átvedlett macsóba, és a Bokréta Népdalkör és Éliás Timi hathatós segítségével a Honky Tonk Woman magyar verzióját mutatta be. Szegi Katalin és K. Tóth Péter a fináléban kapcsolódott be, ismert slágereket énekeltek, miközben a két tánccsoport mellettük ropta.

Két zenésztársunk pedig azt is bemutatta, hogyan bánnak saját hangszerükkel. Breznyik Zsolt szaxofonon Ennio Morricone: The Mission – Gabriel’s Oboe szerzeményét adta elő, míg K. Tóth Lilla fuvolán a Monti csárdást  játszotta.

Képek, tévé, oklevél, fogadás

A végén aztán jött a mi ajándékunk. A zenekarosok közös meglepetése egy hatalmas fotómontázs volt. Erről tudni kell, hogy a zenekar alapításától, 1929-től kezdve gyűjtöttünk össze sok-sok fotót, és ezek alkották a történelmi keretet ahhoz a csoportképhez, amit közvetlenül a hangverseny előtt készíttettünk Rosta Tibi fotós barátunkkal. A koncert szünetében még javában raktuk össze a montázst a csoportfotóval, de időre elkészültünk. Lacibá itt érzékenyült el másodjára.

Egyesületünk vezetősége és tagsága nevében elnökünk, dr. Muntyán János olvasta fel azt az okiratot, amelyben az áll, hogy K. Tóth László az Orosházi Fúvószenekar örökös, tiszteletbeli karnagya lett. Emellett az Öreg kapott egy 88 cm-es plazmatévét azért, hogy jó nagyban tudja otthon nézni a zenekar elmúlt és jövendő koncertjeit.

Évtizedek óta hagyomány az is, hogy a Radetzky indulóval zárjuk a Szilveszteri hangversenyt. Természetesen most is elhangzott ez az örök klasszikus, ám karnagyként Lacibá “utolsó kívánsága” az volt, hogy az Éljen a magyar polkát vezényelje zárásként, amit a végén egy hatalmas ÉLJEN felkiáltással zárt a zenekar.

A koncert után következett a szokásos állófogadás, terülj-terülj asztalkámmal, finom italokkal. Az úri közönség sokat beszélgetett, “szakmázott” majd a vége felé a fiatalabbjai DJ Nándi (Nagy Nándor) zenéire táncra is perdült. A legkitartóbbaknak a mulatság hajnalig tartott, de másnap reggel már ismét a “gáton” voltunk, ugyanis vissza kellett pakolni a színpadról. De ez már egy másik történet, ahogy az is, hogy immár új karnagyunkkal, Fabók Lászlóval készülünk az előttünk álló fellépésekre…