Az, hogy 80 éves a zenekar, sok mindennel jár. Többek között azzal, hogy az ünnepi évben sok lesz a fellépés. De hogy ne csak a térzenékre korlátozódjon a muzsikálás, így gondoltunk egyet, és kitaláltunk az eddigiek mellé még egy nagyobb szabású koncertet.  És mivel magunkat ismerve borítékolható, hogy ez nem egyedi koncert lesz, így rögtön be is számoztuk, biztos ami biztos. Így következett el tehát az Orosházi Fúvószenekar életében 2009. február 28-án az I. Farsangi hangverseny. Lássuk, mi is történt ezen az estén.

Money, money, money

Az, hogy egy közel 60 fős zenekar működtetése pénzbe kerül – méghozzá nem is kevésbe – nem újdonság. Ezért is váltottunk pár éve, és az addigi ingyenes koncertek helyett már belépőt kérünk. Hja kérem, a válság minket sem került el. De a legnagyobb öröm mégis az, amikor 2-3 nappal a jegyárusítás kezdete után már alig lehet belépőt váltani. Ez a legnagyobb visszajelzés felénk, hogy amit csinálunk, érdekli az embereket, hovatovább értéket képvisel.

Az OVTV 2009. március 2-i adása

A belépők fogyási üteme a Farsangi hangvesrenyen is kellemes meglepetést okozott. Előtte azt mondtuk – látván a 2009. téli gazdasági és morális helyzetet – ha a színházterem félig megtelik, igazán boldogok leszünk. Ebben az is közrejátszott, hogy új kezdeményezésként indult a mostani koncert, és össze sem lehetett mérni a Szilveszteri hangverseny presztizsével. Ám a kezdéskor a függöny mögül kikukucskálva konstatáltuk: majdnem telház van.
(Azért megjegyezném, hogy a koncerten nem ezért játszottuk el az ABBA Money, money, money című világslágerét, melyet Nagy Krisztina, Seres Angelika, K. Tóth Péter és eme beszámoló írója, Melega Krisztián adott elő)

“Sakktábla szerűen”

A bemutatásra kerülő zeneszámok ezen az estén totális könnyedségről árulkodtak. Karnagyunk be is harangozta jó előre: semmi komolykodás, jönnek a fiatalos, lendületes darabok, azok, melyek az elmúlt években a legjobban elnyerték a közönség tetszését. És így is történt.

Lacibá egyik kedvenc szava járása a “sakktábla szerűen”. Ezt kell követnünk a raktárban a kottaállványok elhelyezésénél, a menetalakzatba való beállásnál. Ám most új sakktábla rendszert tanultunk: mégpedig az öltözködését. Egy piros, egy fehér, egy piros, egy fehér és így tovább. Az ingekről van szó természetesen. Így hidaltuk át azt a problémakört, hogy még nem készült el az új formaruhánk, melyben hangversenyen játszhatunk. (Ám ami késik, nem múlik…)

Színes kavalkád a színpadon

A felcsendülő zenék igazán megmozgatták a közönséget. Táncra azért nem perdültek, de többször felcsattant a vastaps – néha még a szám közben. Ilyen volt a Tűzünnep polka, melyet már többször vittünk színpadra nagy sikerrel. Ezen az estén – stílszerűen – Kovács Péter volt a kovács, ám most egyedül maradt. De nem ijedt meg sem a feladattól, sem a kalapács súlyától, így pontosan verte az ütemet az üllőn.

Seres Angelika is dalra fakadt: az Édes kisfiam című örökbecsű és gyönyörű slágert énekelte, melyhez a kíséretet a zenekar nemcsak hangszeren, hanem dúdolással is biztosította.

A két macska: Kovács Nóra és Vidákovics Evelin. Ahogy pár évvel ezelőtt szilveszterkor, most is frenetikusan nyávogták énekelték a macska duettet. (Közben azon gondolkoztunk a srácokkal, hogy ezeket a macskára annyira jellemző fújásokat mennyit gyakorolhatták. Végül abban állapodtunk meg, hogy semennyit: így születtek… :)))

Az apácák bevonulását itt-ott elismerő fütty kísérte, és bizony a férfiak látása is azonnal élesedett. Volt is mire, hiszen Nagy Krisztina énekművész és az általa vezetett (F)apácák énekstúdió lányai igazán dögösen néztek ki (már amennyire lehet ilyet mondani az apácákra).

A két fiatal ütősünk – Sóki Dóra és Lengyel Erik  – a Pizzicato polkát prezentálta nekünk nagy átéléssel, mely teljesítményük elismerő tapsvihart aratott a szám leintése után.

Majd megérkezett Duke Ellington Karavánja, ahol több palesztín ellenállót is fel lehetett fedezni, bár volt, aki szemüveg mögé bújva próbálta álcázni magát. Nem sikerült, hisz nem volt elég széles a szemüveg a tökéletes takaráshoz.. :)))

Mindezekből is átjön: igazán mozgalmas másfél órát tudhattunk magunk mögött. A vastapsot és az újrázást köszönjük. A végére pedig egy megjegyzés: belülről úgy tűnt, hogy ez a koncert még jobban sikerült, mint a XX. Szilveszteri. És ezt a közönség is megerősítette. Akkor legalább – ebben is – egyetértünk.

Én itt be is fejezem. A továbbiakban beszéljenek inkább a képek.