Ezt keresheted a térképen...
A Bajnóczy Trans busza bekanyarodott a művközpont mögé, becuccoltunk és indultunk Szarvasra.
Tudtuk hova kell menni, és sejtettük azt is mi fog ránk várni. Azonban mégsem minden “papírforma” szerint alakult.
Megérkeztünk, és már jött is a kirendelt védőügyvéd szervező. Gyorsan felvázolta a napot és Lacibával az élen nyugtázta bandánk a programot. Bóklászás a Lekvárosutca és a Faló-köz által bezárt területen, menetzene majd egy mini koncert, és már vége is.
Messze volt még a szombati nap vége, hiszen gyakorlatilag még el sem kezdődött. Legalábbis nekünk fúvósoknak még nem. Fotósunk, Gavallér Gergő ekkor már nagyban “lövöldözött”, és mint estére kiderült, csinált is rólunk egy pár(száz) képet.
A busz tövében sok agyalásra nem is volt lehetőségünk, ugyanis a szarvasi létet egy kötött programmal nyitottuk. Bár ritkán arat ekkora sikert zenekarunkban egy “muszájos” program.
Az esemény pontos megnevezése: ebéd. Mielőtt töprengésbe kezdenél Kedves Olvasó, igen.
Szilvásat ettünk
Izig-vérig zenész - pedig ütős klikk a képre galériáért
A szervezők voltak olyan körültekintőek, hogy nem lekváros kenyeret adtak a fúvószenekari és mazsorett találkozó résztvevőinek, hanem fahéjas szilvával töltött csirkemellet tócsnival. Persze a főfogáshoz levesen keresztül vezetett az út. Karfiol levesen.
Stílszerűség jegyében a rezesbandákat a Vadászkürt étterembe invitálták valamint a XII. Szilvanap alkalmából vendégeinknek szilvával töltött húst kínáltak.
Szabadidőnkben a már említett fesztiváli nevekkel ellátott utcákban néztünk szét és akkor vettük csak észre, hogy most nem a “szokott helyünkön” hanem egy másik színpadon lépünk fel. Ezen alkalommal sem estünk pánikba, hanem csak nyugtáztuk az információt épp úgy, mint azt, hogy még mindig hódít a gyerekek között a szilvásgombóc, és hogy csak az öregek elég kitartóak ahhoz, hogy egy nagy rézüstben kavargassák a lekvárt.
Még a bóklászás előtt óráinkat egyeztettük, így nem volt mentség a késésre. Nem is kellett senkinek magyarázkodni. Hangszerek ki a tokokból, zenekarunk sakktáblaszerűen felsorakozott a kirakodóvásár kellős közepén, majd beütés és
indult a menet, megkezdődött a munka.
A nézelődők sokasága úgy nyílt előttünk szét, mint Mózes botja előtt a Vörös-tenger. A padkára felsorakoztak idősek és vének, fiatalok és aktívkorúak egyaránt.
A Jászkun- és Titanic indulók épp a színpadig tartottak ki, melyet már csak el kellett foglalnunk, és megmutatnunk, hogy mit tudunk. Előkerültek kicsit nehezebb darabok is a dossziékból, de nem maradtak el sikerszámaink sem. Lehet, hogy nekünk OFZE-soknak is ezért repült el olyan gyorsan az az egy óra amit a világot jelentő deszkákon töltöttünk.
Összepakoltunk, majd leültünk a közönség soraiba és belehallgattunk az utánunk következő zenekar előadásába is. Az idősebbek közül nyolcan még ottmaradtunk és megvártuk a következő fellépőket is. Majd mikor már a nap is közelebb volt a földhöz, mint a csillagokhoz járatos buszra szálltunk és visszaértünk mi is épen és egészben Orosházára. Ám ez nem volt ennyire egyszerű.
Járatost buszt járatlanra…
Rutinosan kitűztünk magunknak indulási és találkozási időpontokat, majd mindenki ment amerre látott. Az utolsó fél órában már rajtra készek voltunk és a buszmegállóval szemben ettünk, ittunk. Egyedül Závogyán Reni hiányzott, de ő igazoltan volt távol, mert felszállni a pályaudvaron akart.
A következő buszon, rajta leszek én is...
Telt-múlt az idő, és a csak álldogáltunk a megállóban. Egyszer csak Galyas Gabi telefonja megcsörren. Reni az. Itt a busz és mi nem vagyunk rajta, hol vagyunk? A helyzet pikantériája, hogy ő sem kalkulált azzal, hogy tovább maradunk így kevesebb pénzt hozott, melyet fel is élt. A terv az volt, hogy mi felszállunk a Főiskola megállónál és Evelin vesz fúvós kolléganőjének is egy jegyet. De ez nem történhetett meg…
Felhívtam Renátát és kértem, hogy adja a buszsofőrt. Megkérdeztem a Volánostól, hogy ő vezeti-e azt a járatot, melynek 16 óra 59 perckor kellett volna a főiskolánál lennie. Azt mondta igen, de csak kettő perccel korábban ment el. Mondtam neki, hogy ez badarság, hiszen legalább öt perce szobrozunk a megállóban és nem csak mi orosháziak…
A történet happy end-del zárult, mert visszafordult értünk az utasokkal megrakott járatos busz. Ennek talán két oka van. Az egyik, hogy utasbarát a Volán, a másik pedig az, hogy nekünk volt igazunk…